Kedves Megrendelőm teljesen tanácstalanul keresett meg minket.
Ő egy egységes, modern korlátot szeretett volna ami nem bontja meg lakása harmóniáját.
Első nekifutásra rajzoltam neki egy pár gondolat rajzot. Amiből már lassan, de ki tudtuk alakítani a végleges formát.
A legnagyobb gond az volt, hogy valójában az összes korlát teljesen más szögű, más a hossza, és más mintájú. De ez a gondos tervezésnek mégsem látszik. Minden korlát szakasznak illeszkedni kellett a következő korláthoz, hogy a harmonikus folyamatosság élményét fenntarthassuk. Rengeteg számítás és adat, papírmunka, rajzok kellettek ahhoz, hogy a kivitelezés és a felszerelés simán megtörténjen.
Ebben az esetben is nagyon hasznos volt, hogy két különböző technikával mértem fel a helyszínt, amit összeillesztve tudtam, hogy mennyit tévedtem. Hat milliméter volt a két felmérés között. Így tudtam megoldani, hogy a felszerelés csak egy pár óra volt. De nagyon sok számítás.
Minimalista, vízszintes osztású munkáknál ilyen esetben a nehézség az hogy minden aminek függőlegesnek kell lennie annak úgy is kell állnia mikor a végén felcsavarozzuk a korlátot, a páhuzamos vonalaknak végig egyben kell futniuk, amikor a megrendelő végignéz rajta nem láthat görbeséget, egyenetlenséget. Nagy kihívás volt, hogy a rögzítő csavarok már eredetileg betonozva az alapba. Teljesen rendszertelenül. Ezt is lepleznünk kellett.
Nem egy tradicionális kovácsmunka, de hatalmas és izgalmas kihívás volt megvalósítani!
Az elmúlt idők egyik legkellemesebb megrendelőjét ismerhettem meg személyében! Akit innen is Üdvözlök, és köszönöm a megkeresését!