Valamikor 2009-ben keresett megy egy kedves Úr, hogy szeretné lecserélni most vásárolt otthonában a lépcsőkorlátot. Egy szoci-modern szörnyűség volt az egész épület belülről. Rengeteg tervváltozat után született meg a végleges változat. Rá egy évre fel is szereltük a korlátot.
Réz kapaszkodóval, az egész belsőt kő burkolattal látták el, egy palota volt. Eltelt tíz év és keres egy másik úr, hogy valószínű mi készítettünk egy korlátot, egy lakásba, és fel kellene újítanunk. Megbeszéltünk egy találkozót, elmentünk és láttuk, hogy az egész nappalit por fedi, és tényleg egy frissítő festésre, és egy polírozásra vágyik a korlátunk. Leszereltük elhoztuk és beraktároztuk. Akkor jelezte az új tulajdonos, hogy kicsit felújítja az épületet is, itt-ott változik a burkolás is! Jelentkezik mikor visszarakhatjuk a korlátot.
Három év telt el mikor hívott a tulaj, hogy kicsit több helyen változtattak az épületen ezért fel kellene mérni az új helyszínt. Visszavittük a korlátot és csodálkozva láttuk, hogy teljesen új burkolatot kapott minden. Természetesen márványból. Volt olyan hely az emeleten, ahonnan eltűnk minden terméskő, és szőnyeget kapott a helyszín. Eredeti csavarok eltűntek, és új burkolatokat kapott még a fal is. Tehát minden méret változott.
Volt mit átvariálni rajta. De mindent megoldottunk, és visszaszereltük az úgy burkolatokra, és megkapta az új fényét is. A fotókon nem nagyon látszik, de eredetileg egy fémes hatású lakk volt a burkolás, és az új felületen perig egy étcsoki színt kapott ami sokkal melegebb hatást kölcsönzött a korlátnak. Nagyon nagy élmény volt bármelyik része a munkának.
Egy ilyen korlátot, csak a legmagasabb szintű szaktudás birtokában lehet elkezdeni. Nem is igen gondolom, hogy más műhely az országban el tudna készíteni egy ilyen korlátot. Mintázata, és térbe íveltsége igazi kihívás a kovácsmesterségnek.